Gyertyák PNG

Advent


A szó latin eredetű, jelentése: megérkezés, az Úr érkezése. A karácsonyra való előkészület ideje, kezdete András naphoz (nov.30) legközelebb eső vasárnap. Bod Péter ref. lelkész, egyházi és történetíró ezt írta a 18. század közepén:

"így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög eklézsiában négy hetekre szoríttatott ilyen fundamentomon, mert a Krisztusnak négy adventusa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe beszáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó itéletre. Rendszerint kezdődni szokott Szent András napján."

Régen éjféli harangzúgók jelezték kezdetét, egyben az egyházi év megnyitását is. Egykoron a vallásos emberek szigorú böjtöt tartottak, ezen idő alatt, falun hajnali misére jártak, amit a középkorból eredeztetett kifejezésekkel angyali vagy aranyos misének is hívtak, és Szűz Mária tiszteletére ajánlottak.

Adventi koszorúk gyertyái


A gyertyák színe akkor megfelelő, ha van köztük egy kék, egy piros, egy fehér és egy lila. Mind a négy gyertyácska egy-egy Angyalért ég, akik Advent idején leszállnak a mennyből körünkbe, s mindent megtesznek azért, hogy még szebb, és még boldogabb legyen az ünnep. Az égő gyertyákkal csalogathatjuk be Angyalainkat otthonunkba, s az égő láng energiájából merítenek erőt.

I. Gyertyagyújtás: "Élő reménységünk hirdeti a gyertya, / várva-várunk Téged világ megváltója." ÉNEK: "Ég a gyertya ég, el ne aludjék. / Szíveinkből a szeretet, ki ne aludjék!"

II. Gyertyagyújtás: "Növekvő reményünk két gyertya hirdeti / Szemünkön át, lelkünk megtérésre inti." ÉNEK: "Ég a gyertya ég, fusson a sötét / Szívünkből a rosszaság is kitakarodjék!"

III. Gyertyagyújtás: "A harmadik gyertya serkent, buzdít minket, / hogy feléd fordítsuk szívünket, lelkünket." ÉNEK: "Ég a gyertya ég, nő a fényesség / Sötét földhöz a fényes ég, egyre közelébb."

IV. Gyertyagyújtás: "Készületre bíztat a negyedik gyertya / gyúljon fel lelkünkben a kegyelem lángja!" ÉNEK: "Ég a gyertya ég, az adventi négy, / Azt lobogják, azt hirdetik Jézus üdvözlégy!"

 

0.02 mp